A Zene Világnapja a Bicskei Prelúdium Alapfokú Művészeti Iskolában 2021. október 1-jén

Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon.” (Kodály Zoltán)

 A Zene Világnapja a Bicskei Prelúdium Alapfokú Művészeti Iskolában
2021. október 1-jén

Korán reggel, már a Csabdi Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdtük a napot, ahol fiatal kolléganőnk lepte meg énekével az iskola diákjait. Vándormuzsikusként valamennyi osztályt bejárta, népdalait koboz kísérettel adta elő, így egy kis hangszerbemutatót is csempészve az előadásba. Az alsós évfolyamokat közös éneklésre is bíztattuk, melyen lelkesen vettek részt a gyerekek.

Délután a Kapualj-koncerttel folytattuk előadásainkat, mely tavaly a vírushelyzet miatt született meg, ugyanis a Zene Világnapja alkalmából szerveződő hangversenyt sem tarthattuk már meg az iskolában. Így jött az ötlet, ha már a közönség nem térhet be hozzánk, akkor mi visszük ki nekik a muzsikát az utcára. Olyan nagy sikert aratott, hogy elhatároztuk, ez az idén sem lesz másként, hagyományt teremtünk.  Kicsik és nagyok, tanárok és diákok egyaránt kivették a részüket az örömzenélésből. Sok szép produkciót hallhattunk a délután folyamán, 3 órától fél 7-ig folyamatosan szólt a muzsika a Művészeti Iskola kapuja előtt, a szülők és a járókelők nagy örömére. A gyermekdaloktól a filmzenékig széles volt a repertoár, az iskolánkban tanulható hangszerek közül szinte valamennyi megszólalt. A nap lezárásaként, 6 órától a Bicskei Koncertfúvós Zenekar adott egy rövidebb menetzenét az iskola környékén.

A bicskei TV tudósítása ITT érhető el.

Köszönet a nap sikeréért Sulyokné Guba Judit igazgató asszonynak, iskolánk pedagógusainak: Németh Tatjána, Igar Gabriella, Fráterné Ugróczky Csilla, Grósz Mónika, Czápos Beatrix, Szabó Anikó, Gráf Ágnes, Szanyi Bettina, Bényei Tibor, Nagy László, Sill Gábor, Fogolyán Kristóf, Nagy Nándor Gábor zenepedagógusoknak és valamennyi fellépő jelenlegi és Kapualj koncertre hazalátogató, volt növendékünknek!